A másik, szemnek is kellemes látvány a mellékhelyiség kialakítása, ahol a csúcsdesign-hoz a tulajdonos leleményessége társult, s így alakult ki a fürdőhöz is hasonlatos összkép.
|
| |
|
|
A földszínek uralta helyiségekben a két fő burkolati megldás a mészkő és a simára vakolt, festett fal. A padlót és a kád szélét az éles szegélyeitől zúzógépben megfosztott, kisebb méretű, a függőleges felületeket pedig szabályosra vágott, nagyméretű, római travertini mészkőlapok borítják. A falak színe és koptatott festése szinte folytatja a kőburkolatokat. A kád nagy tömegét enyhe süllyesztéssel ellensúlyozták, míg a Villeroy és Boch mosdója mintegy "szárnyain" lebeg. Alatta a sima vonalú bútort praktikus kosarak egészítik ki, így biztosítva a megfelelő mennyiségű tárolóhelyet a fürdőszobában használatos kellékeknek.
|
|
|
|
|
A szerelem és a tisztálkodás helyszíne, a hálószoba és a fürdő tökéletesen egybe épült, s amint látjuk, az egybeolvadás mindkét helyiségnek jót tett. A két területet csupán némi szintkülönbség, s a burkolatok különbözősége választja el egymástól. A háló felől bepillantva a fürdőbe szép és igényes tárgyakon akad meg a szemünk. A fürdőrész bal oldalán pedig egy üvegfallal leválasztott, épített kabint láthatunk, melynek nagy átmérőjű zuhanyrózsája alatt akár egy kellemes, kiadós eső élményét is átérezhetjük. A természetközeliségről egyébként a kabin tetőablakai is gondoskodnak.
|
|
|
|
|
Saját kezűleg
A tükröt, a vécépapír- és törülközőtartót a ház ura készítette.A tükröt, a vécépapír- és törülközőtartót a ház ura készítette: az ecserin fellelt, kisméretű zsolnai csemplket belevéste, majd beragasztotta a fából készített és sötétbarnára pácolt keretekbe. Bár nem otthoni kivitelben készült, de igen praktikus a jól megformált, tojásdad alakú mosdó és vécécsésze, mely nem véletlenül kapta a Cinquecento - ötszáz - nevet, azzal ugyanis az Antonio Cettorio által tervezett szanitercsalád szokatlanul kicsi, ötszáz milliméteres alapméretére utaltak a gyártók.
|
|
|
|
|
Extra tipp
Az egyben és mégis külön illúzióját jól szolgálja a választófalként alkalmazott, sejtelmesen áttetsző, apró tükrökkel díszített függöny. Az indiai textilt saját anyagából varrt fülekkel rögzítették a mennyezetre szerelt rúdra. Fontos, hogy ezeket a füleket kellően méretesre készítsük, és sima felületű rudat válasszunk, különben a függöny elhúzása szinte lehetetlenné válik.






![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
