|
Apró tárgyak - nagy veszélyek |
|
Gyakran felvetődő kérdés a gyereket váró családoknál, hogy hol is helyezkedjen el a gyerekszoba. Ez természetesen mindenekelőtt a lakás méretétől függ, azonban ajánlatos fontolóra venni, hogy a gyerekszoba sokfunkciós helyiség (a gyerek itt alszik, játszik, tanul, stb.), ezért nem tanácsos pontosan a legkisebb szobában kialakítani. A gyerek számára, noha mindenképpen külön szobára van szüksége, a folyamatos kontaktus megőrzése is rendkívül fontos. A kisgyerekes családok esetében ezért a legjobb megoldást a konyha és a nappali egybenyitása jelenti, így egyrészt még az otthoni foglalatosságok közben is szemmel tarthatják gyereküket, másrészt pedig ő is nyugodtabb, ha közelebb érzi magát a szüleihez.
|
|
Az ideális ház - biztonságos ház |
|
Ereszkedjenek térdre, és próbálják meg a gyerek szemével látni a szobát, az ő magasságából szemlélni a dolgokat. Az apró tárgyakat, a háztartási cikkeket, kozmetikumokat, gyógyszereket, az étkészletet, az üvegedényeket, a cigarettát és az egyéb, veszélyt jelentő dolgokat tegyék a gyerek által elérhetetlen helyre. Rejtsék el a kábeleket, huzalokat, hogy ne tudjon megakadni bennük és elesni. Nagyon fontos, hogy a függönytartó rúd is szilárdan legyen rögzítve, hiszen a kisgyerekek imádnak felkapaszkodni és ringatózni a függönyön. Egy időre mondjanak le az asztalterítő használatáról, mert ebbe is belekapaszkodhat, nagyon könnyen leránthatja, vele együtt pedig magára öntheti a forró levest vagy teát.
Az elektromos csatlakozókat, dugaszokat speciális védőlappal kell lezárni, vagy pedig a nehezebb bútorok mögé rejteni, ahol nem tud hozzáférni. A bútoroknak kellőképpen stabilaknak kell lenniük, hogy ha a gyerek felmászik például a fotel támlájára, ne boruljon fel. A dohányzóasztal üveglapját, illetve a szobaközi üvegajtókat érdemes valami egyéb anyaggal helyettesíteni, hiszen ha az üveg eltörik, a gyerek könnyen megsérülhet. A konyha a fokozott veszélyek helye. A konyhában játszva, a gyerek könnyen megcsúszhat, és megütheti magát a bútorok éles sarkában. Ezért a padló kiképzésekor mellőzzük a csúszós járólapokat vagy a polírozott követ, a teljes nyugalom érdekében terítsünk szőnyeget a padlóra. A bútorok és a munkafelületek sarkait pedig kerekítsük le. Sok bútorgyártó eleve gondol erre a veszélyre, és speciális, „biztonságos” szekrény- és asztallapmodelleket gyárt. A másik alapvető kockázati tényezőt a tűzhely jelenti, azonban manapság már vannak speciális védőzárral ellátott tűzhelyek, illetve olyan indukciós tűzhelyek, amelyek esetében maga a felület nem változtatja hőmérsékletét, csupán az edény melegszik fel, így kevésbé áll fenn annak veszélye, hogy a kisgyerek megégeti magát. |






![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
