Az irodai székek kiválasztása

Global-Report
Az irodai székek kiválasztása


Az idő nagy részét sokan ülő testhelyzetben töltik, ezért különös figyelmet kell fordítani a székek helyes kialakítására. Mivel az emberi szervezet alapvetően az álló testhelyzethez igazodik, érdemes az állás és ülés jellegzetességeinek összevetéséből levezetni a kívánatos székkialakítást.



A kiindulási alap az emberi farcsont magassága, mely a földszinttől 90 cm-re van. Ülő testhelyzetben az ember a lábát térdnél meghajlítja, így a 90 cm-es magasság két részre oszlik, és ezt oly módon kell figyelembe venni egy szék tervezésénél, hogy az üléslap magassága 45 cm, mélysége szintén 45 cm legyen. Ha az ülésmagasságot csökkentjük, ez az arány megváltozik - a beülés mélysége növekedik.

Amennyiben az ülésmagasságot növeljük akkor a beülési mélység ennek arányában csökken. Ülő testhelyzetben a vázizom nem működik, a gerincoszlop fokozottan igénybe van véve, ezért a felsőtestet a gerincoszlop 4-5 csigolyánál meg kell támasztani. Amíg kiegyensúlyozott tartásban a gerincoszlop kettős S alakú, addig üléskor a felsőtest és a comb derékszögű helyzetéhez a deréktáji homorú alak csökken, sőt domborúvá válik. Ezért ajánlatos a „térdelő szék” használata, vagy az enyhén lejtő ülőlap kiképzés. A lábak szempontjából pedig az ülőlap egyenletes nyomáseloszlására kell ügyelni, az ülőlap elejének lekerekítésével.



 


Hacienda Lakásstúdió 


 El Castillo Spanyol Bútorszalon


BoConcept® 

 

 

 


BoConcept® 


El Castillo Spanyol Bútorszalon 


Hacienda Lakásstúdió 

 

 

 


El Castillo Spanyol Bútorszalon 


El Castillo Spanyol Bútorszalon 


BoConcept® 

 

 

 


BoConcept® 


NordHouse Kft. 


W-DECO Kft. 

 

 

 

 
W-DECO Kft.


W-DECO Kft. 


ANDA Budapes 

 

 

 


NordHouse Kft. 


 ANDA Budapest


NordHouse Kft. 

 

 

 


W-DECO Kft. 


NordHouse Kft. 


VAM Design 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Cikk forrása