Az első kísérletek és tervek ennek a matériának a hasznosítására az 1920-as évekre tehetők, amikor a Pirelli cég keretein belül megindult az ipari alkalmazása.

A gumi természetes eredetű anyag. Előállítása kétféle módon történik, vagy közvetlenül a kaucsukfából, mint elsődleges forrásból, vagy a benzingyártás melléktermékeként juthatunk hozzá.

Felszínének színezésére és díszítésére számtalan lehetőség kínálkozik, következésképp a választék is rendkívül bőséges. Igen könnyű lerakni, méghozzá úgy, hogy közben sehol sem alakul ki rés vagy fuga, ahol összegyűlhetne a por és szennyeződés – a felülete zárt egységet alkot.

Különösen ajánlott felújításnál, átépítésnél, épp gyors lerakhatóságánál fogva, súlya viszonylag nem túl nehéz, alkalmazásával könnyen lefedhető a korábbi burkolat, anélkül, hogy azt fel kellene szedni. Puha, rugalmas felülete révén különösen hálás megoldás olyan helyeken, ahol viszonylag sokat járunk, sportolunk, kiváló konyhában, fürdő- és gyerekszobában, s nagyszerűen megfelel olyan közintézmények padlóburkolataként, mint – többek között – a repülőterek, irodaépületek, metróállomások folyosói és közlekedő terei. Tisztántartása gyerekjáték. Igen hosszú élettartamú, ha mégis véget ér pályafutása, egyszerű háztartási szemétként semmisíthető meg.

1-es kép

2-es kép

 

 

 

 

 



3-as kép

4-es kép

 

 

 

 

 



5-ös kép

Az 1-es képen látható, egyszerű négyzetes lapokból összeállított burkolat összhatása rendkívül homogén, egységes. 2-es kép: Minden olyan helyen hasznos és praktikus a gumiburkolat, ahol kisgyerekek is tartózkodnak. 3-as és 5-ös képek: Kiválóan használható lépcsők borítására is. Míg az egyik terméktípusból lekerekített, addig a másikkal szögletes lépcsőfokokat alakíthatunk ki. 4-es kép: Különlegesen rugalmas, ezért bárminemű terhelésnek ellenáll és visszanyeri eredeti formáját, ezért is alkalmazzák például tornatermekben.