|
Alapvető szempontok |
|
Kiválasztásakor számos funkcionális, biztonsági vagy éppen esztétikai szempontot is figyelembe kell venni. A házépítés körüli rengeteg döntés meghozatalakor ez éppenséggel elhanyagolható feladatnak tűnik. A helyes működési elvű, tartós autó-bejárati rendszer kiválasztása azonban sok, későbbi bosszúságtól kímélhet meg bennünket. Alapvető szempont természetesen az esztétikum és a gazdaságosság. Azaz, hogy a kapu illeszkedjen a ház stílusához, és ne kerüljön túl sokba. Ugyanakkor számos olyan biztonsági és technikai tényezőt is figyelembe kell venni, amelyek nyomán hosszú távon is kifizetődővé válik beruházásunk: a kapurendszer hosszú élettartamú lesz, semmilyen vagy csak kevés karbantartást igényel, és az egész család számára könnyen kezelhető. „Egy garázskaput, akárcsak a ház nem-falazati elemeit, általában egy emberöltőnyi időre, azaz 30-40 évre választunk. Mégis, a csupán néhány évre vásárolt autók beszerzésével jellemzően sokkal többet bíbelődünk” – hangsúlyozza ezzel kapcsolatban Szujó László, a piacvezető magyarországi garázskapu-forgalmazó, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
|
|
A bizonságos működésért |
|
Billenő kapuk esetében fontos, hogy legyen olyan védelmi rendszer, amely megakadályozza, hogy bárki becsíphesse az ujját a kapulap és a tok közé. A biztonság kedvéért legyen legalább huszonöt miliméteres távolság a keret és a kapu tartókarja között. Ügyelni kell, hogy a kapu mozgásának vezetése biztonságos és stabil legyen, hogy a görgők ne tudjanak kisiklani a vezetősínekből. Ha az összsúly több rugóra oszlik el, akkor kivédhető a kapu lezuhanása, így ha valamelyik rugó el is törik, a többi még mindig képes lesz megtartani a nehéz szerkezetet. A „rugó a rugóban” technika pedig biztosítja, hogy a rugók ne ugorjanak szét.
Győződjünk meg arról, hogy a forgalmazó garantálja, hogy rugótörésnél vagy kötélszakadásnál a keletkező erő nem nagyobb, mint kétszáz Természetesen ma már egyre nagyobb teret hódítanak a motorral működtetett rendszerek is. Ezek esetében nem árt a vásárlás előtt néhány egyéb szempontot is figyelembe venni: megfelel-e a motor és a kapu a magyar érintésvédelmi és más szabványoknak, rendelkezik-e CE-tanúsítvánnyal, a kapu záródásakor automatikusan reteszel-e (ez a rendszer hatékonyan véd ugyanis a kapu feltolása, így a betörés ellen, emellett automatikusan működik, tehát áramkimaradás esetén is használható).
Választásnál legyen fontos szempont, hogy megbízható-e a kikapcsoló automatika, azaz akadály észlelése esetén a kapu azonnal megáll, és 30 centimétert visszanyit. |
|
Kényelem - garázskapuknál is! |
|
Biztonsági kódolással csak az arra feljogosított személyek juthatnak be a kapun, így az is elkerülhető, hogy a garázson keresztül törjenek be a lakásba.
Köszönjük a Hörmann Hungária Kft.-nek a cikk elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségét! |







![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
