
|
Buborék, fikció |
|
Az illusztris tagokból verbuvált zsűrinek a több mint 3600 beküldött pályamű közül kellett kiválogatnia azt a párat, mely a legsikeresebben oldja meg a pályázati kiírásban feladott célokat, tehát felhasználja a legfrissebb formai és technológiai újításokat, jól használható, kivitelezhető, stb…
A kategória leglátványosabb darabja talán az úgynevezett „Buborékajtó család”, mely különbözö mozgásban lévő anyagokat kényszerít két üveglap közé, a család egyik tagja tényleg buborékokat fúj önmagába, de van olyan, amelyikbe konfetti vagy száraz falevelek kavarogtathatóak szélgép segítségével, illetve - evidens ötlet, fura, hogy még nem találták ki – lávaajtó, melyet alulról lámpák fűtenek, míg benne a jól ismert viaszgömbök hemperegnek és osztódnak.
Szintén nem mindennapi szépérzék kell ahhoz, hogy valaki tényleg beépítse az „Antopia” kódnevű ajtót, ami ötletnek és látványnak mindenesetre - legalábbis távolról - lenyűgöző. Két üveglap közé tápanyag-dús, kékes zselét töltünk, majd az erre a célra vágott kis ajtón beengedünk pár hangyát. Aztán pedig izgulunk, hogy eszik a hangyák a dekoratív kéket, és milyen térképet alakítanak ki nekünk a kis hangyaművészek. |
|
Kinyitni, FBI! |
|
A legpraktikusabb kategória, az „ajtó, mint szekrény”, a kínai kreativitás itt is bizonyít, és a sok ajtóba épített gardrób, illetve plussz tárhellyel ellátott ajtó mellett a legelszálltabb ötletet az ébredező Kínából küldték. A „Könyvajtó” becsapós jelenség lehet, hisz, ha a fogantyút úgy forgatják, az ajtó lapja könyvszerűen szétnyílik, és egy egész kis világ tárul fel, amit mondjuk fotóalbumként lehet használni. A dekorativitás és a praktikum üditő egységét kínálja az a brazil ötlet, mely négy üvegfalú tárolóra osztja az ajtót, melyeket egyesével lehet lehajtani, így a használó eldöntheti, hogy praktikusan újságokat, papírokat, vagy dekoratív módon rózsaszirmokat, kavicsokat, ilyesmit helyez az üveg mögé. Ötletből tehát nincs hiány, lehet nézegetni a Designboom.com-on, de azt, hogy a sok elképzelésből mi szűrődik át a mindennap használt tárgyak világába, azt mégiscsak az idő fogja eldönteni. A zsűri csak javaslatot tett. Dobogós lett például a ping-pongasztal-ajtó, ami zseniálisan néz ki, igen praktikusnak tűnik, de hát mekkora ping-pong asztal lesz egy lehajtható ajtóból? Kicsi. És, akkor még az ajtófélfa által ellehetetlenített csuszákról nem is beszéltünk.
A pályázat győztesének kihirdetett terv az USA-ból érkezett, Dominic Morentől, aki a „Zenélő ajtót” tervezte. Az ötlet alapjául egy ősi afrikai fa-ütős hangszer szolgált, mely különböző vastagságú és hosszúságú fadarabokkal különböző hangmagasságokat szólaltat meg. Ennek a hangszernek az átdolgozását ültette át ajtóba az amerikai tervező, hogy a kopogás ne legyen többé olyan személytelen. Így személyre szabott dallamokat, vagy dallamtalan kakofóniát - ebből is kiderül valami rólunk - tudunk lekopogni az ajtón, ahová be szeretnénk jutni. Az FBI-nak sem kell többé kiordítani a tüdejét, hogy „Kinyitni! FBI”, elég, ha lekopogják mondjuk az X-akták főcímzenéjét. |









![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
