Napsütötte hangulat


  

Kezdetben ez a hálószoba - hely hiányában (mérete mindössze 5,5x2,5 m) - meglehetősen rosszul volt berendezve. A tulajdonos kezdetben fehérre festette a falakat, a bútorokat pedig (szekrény, ágy és éjjeli asztalkák) az egyik fal mentén helyezte el. Ennek eredményeként a szoba komor és barátságtalan lett. Így hát végül is szakemberhez kellett fordulni segítségért. A belsőépítész azt a következtetést vonta le, hogy a helyzetet orvosolni lehet. A helyiség méretei megmaradtak ugyan, de a berendezés és a szoba optikai térérzete előnyösen megváltozott.

Három funkcionális részt sikerült kialakítani: gardróbot, alvóhelyet és olvasósarkot. A gardrób és az ágy közötti válaszfalat napsárga csíkos szövettel vonták be, a többi falat pedig vidám sárga színre festették. Az ágynemű, noha nem élénk színű, szintén a szoba nyári hangulatát fokozza, a falakon pedig szó szerint játszadoznak a napsugarak. Az ágy világos huzata és a fehér fonott fotel, illetve a falilámpa tündöklő fehér ernyője nem hagy kétséget: a szomorú téli hangulat itt véget ért. Mivel a helyiség nagyon kicsi, hagyományos éjjeliszekrénynek nem jutott benne hely; a csíkos falak kiszögellése azonban keskeny polcocskát képez az apróságok számára, amelyek nélkül a hálószobában nem lehet meglenni.

Az elegáns, széthúzható ajtós gardrób nemcsak a ruhák, cipők, ágynemű tárolására készült, de a nagyobb térfogatú dolgokat is el lehet helyezni itt. Az alvórészt a 160 cm széles ágy testesíti meg, amelyik pontosan elfér a gardrób és a polcok közötti területen. A könnyű, fehér függönnyel fedett ablaknál elalvás előtt kényelmesen olvasgatni, reggel pedig kávézni, teázni lehet. Az asztalka és a fonott fotel meghittséget, otthonosságot visz az enteriőrbe, nem kevésbé a puha padlószőnyeg és a szabályozható fényerősségű lámpák - mi kell még a nyugalomhoz és az elégedettséghez? Az ablak melletti hely igazán kellemessé akkor vált, amikor olvasósarokká nevezték ki, és egy juharfa állványt helyeztek el: így most már minden csak egy kéznyújtásnyira van.

 

 

Kettő az egyben


 
 

Mint tudjuk, manapság nagyon sokan dolgoznak otthon. De mit tegyünk, ha a dolgozószobát föl kell szabadítani, mondjuk az újszülött számára? Világos, hogy át kell költözni a hálószobába, ahol így már nemcsak az ágynak, de az íróasztalnak is el kell férnie. A kiegészítő bútordarabok (beleértve a tároló-szekrényt is) megjelenése ellenére a szoba jóval tágasabbnak tűnik, mint azelőtt. 

A spanyolfal mögötti munkaasztal sem rontja az összképet, éppen ellenkezőleg, végtelenül lakályossá teszi az enteriőrt. És ezt csak fokozza a világos padlóburkolat és a fehér függönyök, illetve az átlósan elhelyezett szekrénysor részben élénkpirosra festett felületeinek kontrasztja. A hálószoba ablaka délre néz, így a helyiségben bőven van fény. Többek között ebből az okból kifolyólag az ablakot földig érő faredőnyök takarják: ezek nemcsak védik a helyiséget a behatoló napsugaraktól és a kíváncsi pillantásoktól, de egyúttal a fűtőtesteket is elrejtik. A hálószoba elragadóvá azután vált, miután az íróasztal is „beköltözött”.

És ha - az ágyban fekve - nem akarják látni a papírokkal és dokumentumokkal telerakott munkaasztalt, feszítsenek ki egy spanyolfalat a szoba széltében, és válasszák le a „dolgozószobát”. A könnyű, de szilárd íróasztal (86x160 cm) olajjal, majd lakkal lekezelt nyírfából készült: a világos fa kifogástalanul illik a szoba enteriőrjéhez. A hálószoba ajtaja közelében a fal egész hosszát az aszimmetrikus gardróbszekrény foglalja el: a mennyezetig terjed, mélysége szerint pedig az ajtó fele elkeskenyedik (60-tól 40 cm-ig); a frontfelületek színe, textúrája változtatható.

 

 

Gondolatok az ágyról


Az ember életének egyharmadát átalussza. Úgy tűnik, ez eléggé nyomós érv arra, hogy a hálószobát a lehető legszebben és legkényelmesebben rendezzük be. De a modern lakások nem mindig teszik lehetővé, hogy egy egész szobát kizárólag alvásra szánjunk, így ki kell találnunk, hogyan segíthetünk magunkon. Ennek a hálószobának a tulajdonosa például az ágy fejrészénél alakított ki egy dolgozóhelyet.

A 24 m2 területű helyiség tehát elegendőnek bizonyult nemcsak az ágy és a szekrények, de a mini-dolgozó befogadására is. Az ágy magas támlája választja el a pihenő és a dolgozó övezetet egymástól. Ráadásul ehhez vannak rögzítve a világítótestek is: magasságuk és a fényirány könnyen állítható a csuklós illesztések segítségével. Kívánság szerint az ágytámla bevonható valamilyen hangulatos, a szoba stílusához illő huzattal. Az íróasztal saját kezűleg készült, már csak egy megfelelő, kényelmes széket kellet beszerezni hozzá.