A német Hansgrohe az egyetlen szanitercég, amely azzal büszkélkedhet, hogy egyik zuhanyszettjét a világ legszebb ötven tárgya közé választották be.

 

A designversenyek meglehetősen népszerűek szerte a világon, de mindössze négy olyan díj van, amely igazi nemzetközi dicsőséget hozhat a nyerteseknek. Az IDEA az Egyesült Államokban, a G-mark Japánban, és a red dot, illetve az iF Németországban. Ma már nem kérdés, hogy a használati tárgyaknak nem csak funkcionálisnak kell lenniük, hanem szépnek is. A népi igazság szerint rondát éppen annyiba kerül csinálni, mint szépet, akkor pedig érdemes az utóbbit választani.

A gyártók azonban jó ideje tudják, hogy a jó megjelenéssel könnyebb eladni a termékeiket, ráadásul a design olyan területekre is behozta a divatot, ahol korábban ez fel sem merült. Azokról a termékekről, amelyek követik a design trendeket, könnyebben elhiszik a vásárlók és a felhasználók, hogy jó minőségűek, amelyek illeszkednek a tömegkommunikáció megannyi csatornáján megismerhető nemzetközi trendekhez.

 

Ralph Wiegmann, az iF főnöke szerint bár manapság a körülöttünk zajló változásokat üdvözöljük, de az ezzel járó stresszt nem szeretjük. Ezért a javulás reményében mindig mindent újra gondolunk. Másrészt azonban ott él bennünk az ismeretlentől való félelem, s a vágy a múlt biztos pontjaiba való kapaszkodásra. A designerek munkájának jelentős részét az teszi ki – állítja Wiegmann – hogy e dilemmára megoldást találjanak. Így a jó formaterv egyszerre fejezi ki a múlt értékeit, illetve mutatja meg a jövőt a termékekben, a folyamatokban, a kommunikációban és az újításban.

Vannak olyan tervezők és cégek, amelyek nem a design-versenyek erejét kívánják felhasználni a piacon, hanem beérkezett formatervező-műhelyekét. Ki ne hallott volna Pininfarinaról vagy Giugiaroról? De e tervezők számára is ugyanazok a lehetőségek vannak a Wiegmann-féle dilemma feloldására. Ha jó, a korszellemnek megfelelő válaszokat adnak, akkor sikeresek lesznek az általuk tervezett termékek.
 

Az ötven legszebb tárgy között a harmincadik helyre került a Hansgrohe Rainbow zuhanyszettje, amely a stuttgarti Phoenix Design kezét dicséri. A Hansgrohe Raindance zuhanyprogramjába tartozó Rainbow zuhanyszett nem csak az iF zsűrijének figyelmét keltette fel: a Red Dot Design Award már 2004-ben a „best of the best” címet adta a terméknek. 

 

A Rainbow zuhanyrendszerben a tányér-fejzuhany funkció nagyvonalúsága és egy kézizuhany rugalmassága meggyőző rendszert alkot, további funkcionális előnye a terméknek, hogy a zuhanyozó testé a zuhanycső sem éri. A forgatható ív fölé vezetett, eldugott zuhanycső nagyobb helyet biztosít zuhanyzás közben. A Rainbow keskeny, puritán, elegáns formája lehetővé teszi, hogy kisebb fürdőszobákba is beszereljék.

Forrás: hvg.hu