Aki járt már párizsi, római, vagy mondjuk barcelonai hotelben, az tudja, miről beszélünk: a feszesre húzott, csinosan visszahajtott ágyneműk-ágyterítők világáról. Ami nálunk, sajnos, nem divat. Jutott eszünkbe ez arról, hogy kezünkbe került egy spanyol kollekció ismertetője.




Tudnivaló, hogy a spanyolok imádják a textileket, a nőknek örömteli játék az összehangolásuk: kiváló ízléssel és nagy fantáziával variálják az anyagok különböző struktúráját, színeit, mintáját, a steppelés módját, szóval mindent, amit lehet. S teszik ezt újra és újra, szinte minden évben, mert jól tudják, hogy ez izgalmasabb, mint kicserélni az unottra koptatott bútort.


 


Gondoltuk mi. Ám alig egy héttel a szomorú sóhaj után a törökbálinti Max Cityben azt láttuk, hogy nálunk is „feltalálták a spanyolviaszt”, minek következtében akinek úgy tetszik, annál vége a terítő alatt mindig gödrös paplannak, a szélen kilógó ágyneműnek, vagy a reggeli pakolászásnak.



Az Arany Fotel ifjú tulajdonosai ugyanis történetesen éppen a spanyolokhoz fordultak textilért, s ha már így tettek, azzal együtt stílusért és ötletért is. Ezért aztán, akárcsak amazok, ők sem csak ágyban, hanem komplett szobában – függöny, kárpit, ágynemű és ágytakaró harmóniájában – gondolkodnak. Ahogy elnézzük, éppen divatot teremtenek.


Bővebben a
http://www.aranyfotel.hu/ weboldalon olvashatnak az érdeklődők.