A vásárlátogató megítélése

A Milánói Bútorszalon, a londoni és moszkvai 100% Design kiállítás, a stockholmi bútorhét, a New York-i Insideout, a párizsi Maison & Object szolgáltatnak évről - évre példát arra, hogy a kortárs formatervezés progresszív trendjeihez társítva a legócskább, leginkább rongyrázó koloniál mahagóni bútor összeállítás bemutatása sem ciki. A megfelelő kreativitás-mennyiség invesztíciója nélkül viszont nincs az a hostes cicababa felhozatal, ingyen baseballsapka kampány, ami után a szegény kiállítás látogató ne azt gondolná, hogy ha ezek a piacon kapható új bútorok sok-tízezerért, akkor inkább marad a földre fektetett laticel, meg a babzsák fotel.

A hazai kiállítás- és vásárszervezők annak a megítélésében tévednek leginkább, hogy tulajdonképpen mire is kíváncsi az érdeklődő? A vásárlátogató, ugyanis nem kizárólag azt akarja látni, amit a saját nappalijában is láthat kissé kopottabb kivitelben, de még csak nem is azt, amit a KIKA-ban is megcsodálhat, hanem igazából valamiféle lelkesítő varázslatra van szüksége. Olyan látványt, ötleteket és kínálatot akar látni, ami stimulálja benne a változtatás iránti vágyat.

Olyan dolgokat, amelyeknek a hatására végre rászánja magát arra, hogy kidobja kamaszágyát, amiben húsz éve alszik, vagy hazarohanjon és egy smirgli, némi fűzöld színű ezerforintos festék segítségével „megplasztikázza” a nagyitól örökölt, öregecsekdő tálalót, nyikorgó Thonet utánzatot. Mert ha pusztán a hazai közízlést is alulkalibráló forgalmazók érdekelnék a szegény nagyérdeműt, akkor nem a Ferrari 2002-es F1 motorjával szerelt, majd egy millió Euróba kerülő Enzo típusú autó mobil vonzaná a legnagyobb közönséget a debreceni autó-motor show-n, hanem egy alaposabb generálon átesett Moszkvics, vagy az új Dacia.

Itthon ugyanis leginkább azzal van baj, hogy a bútorforgalmazásban érdekeltek olyannyira alacsony színvonalú portékát kívánnak rásózni a potenciális vásárlóra, hogy a lakástámogatások idején beinduló ingatlan konjunktúra alkalmával új lakást vásárló fiataloknak, csak az utolsó forintjuk elköltése után, a kiválasztott ingatlanba boldogan belépve jutott eszükbe, hogy nincs hova leülniük, dobozból kipakolni a ruhákat, könyveket. A közgondolkodásból ugyanis az elmúlt évek kiállítási/vásári színvonaltalansága szinte teljességgel kilúgozta egy szép, használható, igényesen megtervezett és legyártott bútor iránti vágyat.

A félreértések elkerülése

Még pontosabban szólva a szakma derékhada úgy vélekedik, hogy akiknek van pénze, azok úgyis az IKEA-ból rendezik be a lakásukat, akiknek meg nincsen, azoknak meg jó a gagyi is. Így válik szépen csendben Győzike, egy kereskedelmi csatornán hétről-hétre megcsodálható, ledéren pirosló bőr ülőgarnitúrája, giccses üveg dohányzóasztala, vöröslő tűll függönye egy nemzet vágyott enteriőrjének elemeivé, vagy így történhet meg az, hogy a közszolgálati televíziót adóforintjaiból finanszírozó nép nem kap kaszára – kapára, hogy miszlikbe aprítsa a Napkelte stúdiójának berendezési tárgyait.

Mintegy a négynaposra nyúlt „forradalmi hétvége” előjátékaként, két fajsúlyosnak szánt bútorkiállítás zajlott párhuzamosan Budapesten. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő műcsarnokbéli LAKÁSTREND és DESIGN kiállítást a szervező Ambienta Kft. eredetileg, a magas esztétikai minőségű bútortervezés, a valódi progresszív bútor design reprezentatív bemutatkozó helyének szánta. Mára azonban a szakmának ezt az igen érzékeny, vékony, de kiemelkedően fontos szeletét szinte teljesen szétzilálta a színfalak mögött zajló, évről-évre ismétlődő torzsalkodások sora. Ez lehet ugyanis az oka, hogy a kiemelkedő bútor-alkotásokat a kínálatukban felvonultató hazai forgalmazók szép lassan kikoptak a kiállítók közül.

Elmaradt a magyar tervezők bútorait gyűjtő Magyar Bútortár, önismétlővé vált a Szabadalmi Hivatal részvétele, erőltetetté a még mindig érdekes „iparos” egyetemisták tárlata. A megjegyezhető esztétikai kvalitású, ikonikus bútordesign reprezentatív minőségű megjelenítése helyett ma két IT (?!) szektorban érdekelt főszponzor, egy évről-évre konzervatívabb stílusú divattervezőnő bútor kollekciója (?!), és egy nem éppen olaszos vérmérsékletű designjáról híres német luxus autómárka hazai forgalmazója vált a négy nap főszereplőjévé.

Így aztán hiába a szakmai nap előadásai, hiába a mindig vonzó „late night opening” parti szombat este, mégis csalódottan távozik a kiállítás látogató. Idén tovább fokozta a csalódást, hogy a kiállítás szervezői a kieső designbútor-forgalmazókat, szinte kizárólag a fürdőszobai kiegészítőket, szanitert áruló piaci szereplők bevonásával pótolták. Ez egyfajta nehezen indokolható aránytalanságot, definiálatlan hangsúlyeltolódást okozott. Mert ha tematikus kiállításról van szó az nem baj, csak akkor ez legyen kimondva a félreértések elkerülése végett.

Lakáskultúra - ma?

Nem is olyan messze a Városligeti helyszíntől, a gigantikus számítógépes egérre hajazó fluid formájával még mindig igen hatásos megjelenésű Papp László Sportarénában valódi dimenzióugrásra készült kiállításával a lakótelepi WC-k állandó olvasnivalója, a példányszámával még mindig ízlésformálónak számító Lakáskultúra magazin. A nyomtatott két dimenzióban még tulajdonképpen fogyaszthatónak tűnő lap szervezésében lezajlott Lakáskultúra élőben című, immár 3D-s seregszemle, inkább tartozott az ízlésterror bevezetőnkben már vázolt trendjéhez, mintsem egy valódi, informatív, ötleteket, kreativitást sugárzó 21. századi seregszemléhez.

A bútoros szakma valódi ön-kasztrációjának, image rombolásának, ízlés harakiriének szemtanúi már a beléptetésnél visszariadhattak volna, ha kicsit belegondolnak, hogy miért pont a Fradi-Dózsa jégkorong szurkolótáborainak szétverésére optimalizált „háromajtós szekrényeket” (ha-ha-ha!) kellet a bejárathoz állítani, miközben a babakocsikkal érkező középosztálybeli látogatók legyűréséhez talán négy csinos, de határozott hostess lány is elég lett volna. A fiúk biztos a létesítmény elidegeníthetetlen tartozékai, és ha már bizonyítottak a Pokolgép zenekar búcsúkoncertjén is, elbánnak néhány félénk nyugdíjassal is. Tapasztalatom, hogy nincs rosszabb az unatkozó kidobó embernél, újabb fényes igazolást nyert. Akkor már inkább üssön meg, de ne kötekedjen unottan!

Az inzultus ellenére a kritikus előítéletek nélkül lépett az egykori BS megújult küzdőterére. Ott azonban zsúfolt standrengeteg, igazi bazári hangulat fogadta. Kisebb garzonlakás méretű, közepes marhacsorda leöléséből származó és zöldre, lilára, vörösre festett bőrökkel burkolt koloniál összeállítások; amatőrfestő, lakásdekoráció céljára teljességgel alkalmatlan tájképei; gagyi-indonéz faragott csodák; kovácsolt vasak; masszírozós TV-fotelek; univerzális TV-shop porszívók (?!), és néhány csinosabb, sarkosabb vonalvezetésű konyhabútor. Ami befotózva, betördelve még csak – csak, az önnön valójában leginkább egy szellemvasút díszletraktárára emlékeztetett. Nem mentette a százötven kiállító által előidézett helyzetet, hogy a „kettő-az-egyben” logikára építve, egy relatíve informatív ingatlan forgalmazói kamara-tárlat is szerepet kapott az Otthon Centrum Rt. Szervezésében. Tizenöt perc bolyongás után menekülőre fogtuk.

Végeredményben már csak a kérdés: mikor fogják már fel a szakma minőségben egymást rendre alullicitáló szereplői, hogy a bútor nem egyszerű használati tucat tárgy, hanem az életminőségünket, mindennapi hangulatainkat, érzelmi világunkat alapvetően meghatározó külön univerzum. Nem lehet egy zöldséges mentalitásával megjelenni ezen a piacon, mert itt már nem az ár számít elsősorban, hanem a szemlélet. Ízléstelen „cuccaikkal” csak elveszik a kedvet, kiölik a vágyat a privát miliő jobbítása terén.