Arannyal
Angyal repült át a szobán – szokták mondani, ha beszélgetés közben egyszerre hallgatunk el, s váratlan csend áll be. Karácsony táján az ilyesmi talán többször is előfordulhat, méghozzá az örömtől, s a beteljesült jó kívánságok nyomán. Jelenjenek meg tehát az angyalok mindenütt, igazolva, kívánságunk meghallgatásra talált, és sikerült örömet okoznunk.


Színesen
Ha már meguntuk a hagyományos terítést, és az otthonunk is más jellegű dekorációt igényel, kis fantáziával látványos változtatásokat vihetünk véghez. Bár ezek a színek, anyagok, kellékek egyenként talán nem állnák meg a helyüket a karácsonyi dekorációs listán, ám ügyes összhangba hozva őket, mesés miliőt varázsolhatunk velük.




Ezüsttel
Ha már kirepültek a gyerekek, esetleg unjuk a felhajtást, vagy csak szeretnénk egyszerűen, csendesen megünnepelni a karácsonyt, elég néhány kiegészítővel jelezni az alkalom jellegét. A kevesebb munkát igénylő előkészület után több időnk maradhat egymásra, éjfélkor nem zuhanunk ájultan az ágyba, lesz energiánk az éjféli mise meghallgatására… Abban is biztosak lehetünk, hogy nem fogunk tavasszal is tűlevélre akadni a szekrény mögött.


Rusztikusan
Sokan utaznak el karácsonykor, s barátok között töltik az ünnepeket. Esetleg szeretnének vidéken eltölteni néhány napot, hiszen a többnapos munkaszünet jó alkalom arra, hogy elvonuljunk a világ zajától. A természet rengeteg díszét kínálja, amit pedig a ház körül nem lelünk, magunk is elkészíthetjük. Kipróbálhatjuk elődeink receptjeit, és a szenteste talán legnagyobb ajándéka a közösen elfogyasztott vacsora békés hangulata lesz.