|
Görgős asztal, térelválasztó |
|
Alakítható munkahely
A 38m2-es szobában mindenekelőtt két funkcionális részt különítünk el: a nagyobbikban a nappalit rendezzük be, a kisebbiket pedig úgy alakítjuk ki, hogy nappal a dolgozószoba, éjszaka pedig a hálószoba szerepét tölti be (5). Ezt a változatot leginkább akkor érdemes kipróbálni, ha többfunkciós bútorokat szerzünk be, például kihúzható vagy felhajtható ágyat, szekretert, stb. Amikor az ágyat összecsukjuk, kinyithatjuk a fal mellett elhelyezett szekrényt (6), amely a számítógépet rejti magában, teteje pedig asztallapként szolgál; a kompakt munkahelyhez így már csak a számítógépszéket kell odatolni. Munka után a folyamat fordított sorrendben megismétlődik, és a hely hálósarokká alakul. Ebben a beosztási változatban tolóajtós gardrób (7), illetve egy nagyon tágas nappali (8) kialakítása ajánlott. |
|
Többfunkciós bútorok szerepe |
|
Végezetül pedig néhány alapvető szabály: a dolgozósarokban levő íróasztal mérete ideális esetben legalább 120x70 centiméter; arra is ügyeljünk, hogy maradjon elegendő szabad tér a széknek is. A keskeny asztal, bármilyen jól néz is ki, kényelmetlen, ráadásul nem fér el rajta minden szükséges dolgot. Optimális esetben a munkahely az ablakhoz minél közelebb helyezkedik el, de ez nem mindig valósítható meg. Mesterséges megvilágításra mindenképpen szükség van; a fő fényforrást úgy helyezzük el, hogy ne vessen árnyékot a munkánkra. Nagyon fontos a szék megválasztása is, hiszen kényelmetlen testhelyzetben nem igazán lehet dolgozni. |









![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
