
Ez a XIX. század végi garnitúra egyenes vonalaival és puritán megjelenésével akár a bécsi szecesszió mértani felfogását is képviselhetné, de nem erről van szó. A kartámasz és a hátsó lábak íves vonala, egyáltalán a kényelem dominanciája a látvány fölött a biedermeier szalon lakályosságát idézi
A biedermeier, szigorúan véve, alig másfél évtizedre korlátozódik. A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus (1815) után bontakozott ki és a legtöbb országban virágzása az 1830-as forradalommal véget is ér. Nem így azonban nálunk. Minthogy létrejötte elválaszthatatlan a polgárosodástól, a magyarországi fejlődés megkésettsége folytán a reformkorban még csak előzményeiről beszélhetünk, fő periódusa az 1848-as forradalom utáni évtizedekre esik. A legjelentősebb magyar biedermeier asztalosmester, Steindl Ferenc alkotói munkássága az 1824 és 1860 közötti időszakot fogja át.
A biedermeierben született a lakáskultúra. Azaz a bensőséges családi élet hasonlóképp barátságos környezetét megteremtő meleg otthon. Erről – a korábbiakkal ellentétben – immár nem a kastélyok és paloták építészei gondoskodtak, hanem a nők, akik a gyereknevelés és az otthonteremtés feladatát kapták a kor társadalmától. Ha csak a formákat nézzük, a biedermeier nem más, mint a klasszicizmus kései változata – innen az egyszerűsége és finom eleganciája. De ennél lényegesebb a küldetése: az, hogy a biedermeier lakás menedék a zord valóságból az otthoni miliőben biztonságot találó polgár számára.Ez a magyarázata annak, hogy ez a stílus Közép-Európában bontakozott ki, vagyis olyan országokban, ahol a régi (feudális) rend restaurációja miatt a családi környezet nyújtja mind a szellemi fejlődéshez, mind az önmegvalósításra a legkedvezőbb feltételeket.
A biedermeier otthon puha fészek. Fő színtere a szalon, virágmintás tapétával a falon, amelyet képek is díszítenek. A ház ura íróasztal mellett rendezgeti hivatali leveleit, asszonyának varróasztalka segít abban, hogy kiegészítse azt, amit készen még nem tud megvásárolni, s emellett hímzéssel ékesítse a legszebb darabokat.

A festménnyel összekombinált falióra, az úgynevezett képóra a biedermeier enteriőr szinte elmaradhatatlan kelléke. Általában tájkép vagy zsáner, itt történetesen egy történelmi jelenet (Budavár bevétele) látható
Az ablakok előtt két oldalra széthúzva és átkötve függöny, a padlón, amely ekkor még többnyire fenyődeszka, szőnyegek, a sarokban ülőgarnitúra kényelmes fotelokkal,karosszékekkel és szófával, itt fogadják a vendégeket (a barátokat és a családtagokat).

Szalongarnitúra a stílusra jellemző, áttört háttámlájú székekkel, egyenes első és finoman ívelő hátsó lábakkal. Az asztallábak – klasszicista örökségként – gyakran görög hangszerre (líra) emlékeztetnek, amely itt már alig érzékelhető a rokokós ívek miatt. Hasonló az összekötő elem is
Nem ritka a hangszer (fortepiano vagy zongora), amelyen a nagylány gyakorol, ha nem az anyukája játszik rajta. Vele szemközt vitrin, benne porcelánok, ezüst és üvegtárgyak – nem annyira használatra szolgálnak, mint inkább atmoszférateremtésre; többségükhöz ugyanis emlék fűződik: a felmenőkhöz vagy éppenséggel a tulajdonosok valamelyik utazásához kapcsolódnak. A finom, majdhogynem szentimentális érzésekre hangolt biedermeier idilli világának elmaradhatatlan kelléke a szuvenír. Akkor még nincs fénykép, így emlékpoharak és más dísztárgyak segítenek abban, hogy nosztalgiázással megállítani véljék az időt.

Biedermeier festészet, irodalom és zene is létezik (mindegyikben a fentiekben vázolt bensőséges érzelemvilág dominál), de a stílus fő műfaja a bútor. A bensőségességből két dolog következik: hajlékonyság és figyelmesség. Ha akadnak is egyenes lábú vagy háttámlájú darabok, illetve derékszögben konstruált szerkezeti elemek, sokkal inkább jellemzőek a kerek formák és a finom ívek. Meg a dísz, amely azonban mindig mértéktartó. Ahogy a lábak, a karfák vagy a háttámlákon az ívek – gyöngéd hullámként – éppen csak hajlanak, úgy a stilizált virágdíszek és más ornamensek sem borítják el a felületet, éppen csak jelzésszerűek, ily módon hangsúlyozva az összkép nyugodtságát.

A 19. század dereka nem csak a biedermeier kora, egyszersmind a történelmi stílusok újra élesztésének időszaka is: két hullámban (nálunk a negyvenes és a nyolcvanas évtizedben) érezteti hatását a neorokokó, amelyet többnyire barokknak mondanak. Akárhogy hívjuk is, mindkét irányzatra a hullámos, íves vonalak, egyáltalán a mozgalmasság jellemző, s ez az, ami egyrészt összekapcsolja a biedermeierrel, másrészt amivel hat is rá. A rokokó spirálisra emlékeztető jón csigája például Steindl Ferenc karosszékein vagy Thonet korai darabjain a karfák jellegzetes motívuma. Míg a biedermeier szekrények párkánykialakítása nyugodt (semmi köze a barokkhoz), gazdag tagolása ellenére is egyértelműen klasszicista elem, az ajtók vagy a hasonlóképp megformált vitrinek keretes betétdísze barokk párkánymotívumok stilizált változata. A biedermeier kézműves stílus, de már érződik rajta a bontakozó ipari világ hatása: mind a szerkezeti tagok, mind a díszek formája erősen egyszerűsített, ily módon hat a már gépeken készülő hajlított bútorokra (a Thonet negyvenes-ötvenes évekbeli termékeit szintén a biedermeierhez sorolják). Nem ilyen vagy olyan motívumok az egyértelmű ismertetőjegyei, sokkal inkább kényelem és egyszerűség, könnyedség és bensőségesség sajátos elegyéből fakadó miliőteremtő képessége az, ami segít nekünk e klasszicizmus és (neo)barokk határán elhelyezkedő stílus darabjainak azonosításában.


![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
