A szecesszió

Vadas József Szép Lak
A szecesszió


Ívek, lágy formák és növényi díszítmények a legfőbb jellemzői a múlt század fordulóján elterjedt szecessziónak. Ahány ország, annyiféle stiláris jegy, egy valami viszont azonos: az a szemlélet, amely szerint a művészek egységes egésznek fogják föl a környezetet.



Szecesszió szó latin eredetű, s kivonulást jelent. A 19-20. század fordulóján osztrák és német művészek alakítottak csoportokat és rendeztek kiállításokat ezen a néven. A múlttal való szakítást tudatosítva. Azt látták ugyanis, hogy az a kultúra, amely az ókori görög-római örökségre épült, zsákutcába torkollott. Gyökeres változásra, teljes megújulásra van szükség. Míg korábban a díszeket az antikvitásból eredeztethető és a nagy történelmi stílusok által továbbfejlesztett elemek szolgáltatták. Az új idők új művészei ihletért két tiszta forráshoz fordultak: a természethez és a geometriához. Onnan merítették motívumaikat.
 

A szecesszióra azonban nem annyira a stiláris jegyek jellemzőek, sokkal inkább a szemlélet, amelynek értelmében művelői egységes egésznek fogták fel a környezetet. Elsősorban építészeti és iparművészeti irányzat volt, amely elvetette a hagyományos műfaji hierarchiát. Képviselői éppen olyan fontosnak tekintették a falra kerülő tapétát, mint a rá helyezett festményt; a szalon berendezésével egyenrangú hangsúlyt kapott az előszoba; s nemcsak a látványos darabokat tervezték meg művészi igényességgel, maximális figyelmet szenteltek minden apróságnak – az ajtó plasztikaként megformált kilincsétől az asztalterítő takarítására szolgáló morzsalapátig.

Maga a szecesszió nem egységes irányzat. Francia nyelvterületen festőien mozgalmas és színekben tobzódik, német földön – főként Ausztriában – jóval fegyelmezettebb: a skót Mackintosh hatására ott inkább a mértani alakzatok dominálnak. Angliában nem is beszélhetünk szecesszióról; Olaszországban Bugatti, Spanyolországban Gaudi révén egzotikus jelleget öltött. S hogy magunkról se feledkezzünk meg: a szomszédság és az
Ausztriával szimbiózisnak tekinthető kapcsolat ellenére a magyar szecesszió számos darabja közelebb áll a franciához, mint az osztrákhoz. Ívek és lágy formák, növényi díszítmények jellemzik – bármelyik művészeti ágat nézzük is: a Faragó Ödön tervezte bútorokat, Sovánka István üvegeit, Zsolnay kerámiáit. Ebben minden bizony-nyal szerepe van a népművészetnek is, amelynek kincseit a nemzeti arculatát kereső építészetünk és iparművészetünk tudatosan tanulmányozta az ezernyolcszázhetvenes évektől kezdődően.
 

A szecesszionisták – szinte minden országban – demokratikus programot hirdettek. Azt mondták: a szépséghez minden embernek joga van. (Ezért is terjesztették ki tevékenységüket a környezet minden – a meghatározótól a legkevésbé fontosnak látszó – elemére.) Továbbá míves megmunkálást szorgalmaztak az akkor már erőteljesen hódító gyáripar nem egyszer formában és kivitelben egyaránt silány termékeivel szemben. Ily módon azonban a jobbára kézi munkával és művészi igényességgel készült tárgyak csak egy szűk réteg számára voltak megfizethetők. A régiségboltokban mind a mai napig gyakran találkozunk méretes tálalókkal, amelyek tömör fából és faragott díszekkel készültek, lapjukat pedig márvány borítja. Hasonlóképp drága darabok azok az ülőgarnitúrák, amelyek kecsesen hajló szerkezetükben kényelmes kárpitozással egykor jómódú polgárok szalonjaiban fogadták a vendégeket.
 

Ennek ellenére a kisebb-nagyobb műhelyekből már egy évszázaddal ezelőtt is (az volt a szecesszió virágkora) nem kis számban kerültek ki viszonylag olcsó tárgyak, amelyekkel napjainkban issokszor találkozhatunk – részben féltve őrzött családi relikviaként, részben a bolhapiacon, így az Ecserin is.Ha bútorokról van szó, akkor a szekrények táblái lemezből vannak, csak a korpusz kerete tömör léc. A már sorozatban gyártott székek gőzben hajlított bükkfából készülnek, a fémtárgyakat (az evőeszközöktől az asztalközépen át a gyümölcstálakig) ezüstöt imitáló ötvözetekből sajtolják vagy vasból öntik (a lényegesen drágább kovácsolás helyett), a porcelánnál népszerűbb a kőedény, de a lotaringiai Daum fivérek vagy Gallé savmaratással készített díszüvegei, illetve az osztrák Loetz-gyár zöldes árnyalatú lüszterezett darabjai is szép számban kerültek Magyarországra, így ma sem elérhetetlenek.
 

A magyarországi szecessziós bútorok – a műipari remekektől eltekintve – befoglaló formájukban többnyire szabályos hasábok. A stílus néhány díszítőelemre korlátozódik. Például a csiszolt üvegre, a homlokzaton elhelyezett betétekre vagy leginkább a szerelvényekre (kulcslyukpajzsra és karikára), amelyek igen gyakran már sorozattermékek – a korabeli katalógusokban is megtaláljuk őket.

Cikk forrása



Anonymous
Szólj hozzá!
  Névtelen hozzászólás
Nicknév:
Jelszó:
  Emlékezz rám ezen a számítógépen

Cikk címe:
Küldj el minden hozzászólásomra írt választ emailben
Küldj el minden erre a cikkre érkező új hozzászólást emailben