![]() A fekete már az elmúlt években bekúszott a köztudatba és lakásainkba, és mára már oly dominánssá vált, hogy lassan nem találni hozzá kiegészítőszínt. Hacsak elő nem vesszük a régi, jól bevált komplementert: a fehéret.
Feketék a bútorok, fekete a barokk-mintás tapéta, és fekete (de legalábbis sötétszürke) a festett fal is. A legújabb trend szerint kissé okkult (és a lilával, vörössel kiegészítve igencsak vérfagyasztó, szinte vámpíros), igen érdekes, szó szerint "dark"-os hatást kelt - de erről majd egy másik írásban szólnék. Nos ha elfogytak a színek, elő a fehérrel. Már csak azért is, mert a sötét falakhoz fény kell. A fehér a tisztaság örök jelképe, és egy olyan világban, ahol a gazdaság is szürke, legalább a látszatát adjuk meg a tisztaságnak... A fehér trendiségére azonban nem csak a lakberendezésben, hanem az élet más területein is érdemes felfigyelnünk: egyre több a fehér autó, fehér ruha, a high-tech masina. A fehér a szín-mentesség eleganciája, a puritanizmus esztétikája, a formák és vonalak kiemelésének legegyszerűbb eszköze. Egyszóval a fehér az elérhető luxust testesíti meg. És ki ne szeretne luxusban élni - vagy legalább annak a látszatát kelteni? A fehér kiszorított szinte minden színt (a barna-bézs korszaknak vége!), és ha mégsem, akkor maga mellett csak a lecsendesített árnyalatokat, tiszta és világos színeket (pl. kobaltkék, pink, skarlátvörös, fűzöld) tűr meg. |
![]() 2008 anyagai: texturált felszínek és átlátszó műanyagok
Az új trend "megcsalni a szemet" és eltűntetni a külső és belső közötti határvonalat. Erre mi sem alkalmas jobban, mint az átlátszó anyagok, az üveg, a plasztik és akril-műgyanta használata. Ne lepődjünk meg tehát, ha selymesnek látszó bútorunk akrilát műanyaggal borított felszínű.
A szövetek és kárpitok - éppen ezen műanyagokat ellensúlyozandó - sokkal texturáltabb felszínűek, és érdesebb tapintásúak, mint elődeik. Divatos a juta, a vászon, a durva szövésű anyagok, és divat a hosszú szőrű, bolyhos szőrme használata is. (De a bőr sem ment még ki a divatból!) A kiegészítők pedig még mindig fém, fém és újra csak fém - lehetőleg ezüstszínű, csillogó tükrös, vagy krómozott felszínnel. A lényeg, hogy megcsaljuk a szemet, és eltűnjön a külső és belső közötti határvonal - vagy ezt már mondtam volna?
|
|
2008 lakberendezési trendje
![]() Nos a világdivatot követő, és külföldi kiállításokon, Interior Design Magazinokon képzett lakberendezők már tudják, hogy a modern, hektikus életmódunk következtében odahaza mindenki egy kis lazításra vágyik. Ezt egy jól megtervezett enteriőrben a legkönnyebb elérnünk. Legyen stílusunk bár az egyenes vonalakat kedvelő, minimalista-modern, vagy túldíszített neo-barokk felé hajló az otthonunk egy oázisként szolgál. 2008 új szlogenje "a több, kevesebb" (more is less) és ez itt most főleg a színekre értendő. Törődjünk bele hát a megváltoztathatatlanba - mert azt a világ divatdiktátorai már úgyis eldöntötték nélkülünk - hogy jön a fekete-fehér, igen-nem korszaka. |
|
És színpreferenciától függetlenül fogadjunk meg egy jó tanácsot: kérjük ki egy megbízható lakberendező segítségét lakásunk enteriőrjeinek megtervezéséhez és álmaink megvalósításához. És ez nem csak trendi, hanem egy valóban egy okos gondolat is... |

Trópusi boho otthonok gyönyörű tájképekkel és panorámákkal
Két trópusi boho otterv, medencével, hangulatos világítással, belső boltívekkel, természetes díszítőelemekkel és gyönyörű dekorációs elemekkel.




![Egyedi háromszög alakú házak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/a4e67cd68db2fd29f11fde4052172b44_t.jpg)
![Mutatós és romantikus fa fürdőkádak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1a78120cf78c390730e5d35eb13b5845_t.jpg)
![Kreatív ötletek térkép újrahasznosítására [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dc7a76451cc6e8fb6cf1c941346eb087_t.jpg)
![Hűvös és megnyugtató türkiz témájú fürdőszoba inspirációk [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/1dbf6458d5c4223ab6c80f453d2bf360_t.jpg)
![Csináld magad: Gyönyörű függő asztal ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dd25a8d7eaa9a8e21d5745b9f52eee27_t.jpg)

![Vidám és játékos lakberendezési ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/fbdae829c96d2a0281c3559d37cae37c_t.jpg)
![Figyelemfelkeltő és stílusos ágyak kutyáknak [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/38bdaad779f1cb468b646c8ec50664a1_t.jpg)
![Kék és zöld témájú lakásdekorációs ötletek [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/b039f14aaf3355c303407af15b4e7aff_t.jpg)

![Stílusos minimalista dekorációs ötletek nappaliba [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/90d2a45820530edad5a5a6862ef1673f_t.jpg)
